Berger-porta

A falszínválasztástól a projektbefejezésig képekben

Úgy volt, hogy csak megmondom, milyen színűek lesznek a falak, aztán úgy alakult hogy maradtam a végéig:

A lakás egy harmadik emeleti belvárosi darab, 90 nm körüli alapterülettel, amit adottságaiból fakadóan kettőbe szedtek szét, és – minő meglepetés- airbnbs lakásként fognak üzemeltetni. Most a kettő lakás közül a nagyobbat mutatom be, a másik egy későbbi poszt témája lesz 🙂

Ebben a lakásban két utcai szoba, egy lichthofra néző háló, egy fürdő-wc és egy közlekedő található. Az alaprajz már megvolt, illetve a csempék is ki voltak választva, és a bútorlista is össze volt rakva nagy vonalakban. Azért én ezt felülvizsgáltam, és jópár helyen módosítottam: így került be például a Sinnerling fonott lámpa a nappaliba az ikeából, vagy a fotelek, de volt pár dolog, amit bár nem javasoltam, de mégis maradt a listán, például az olcsó (de annak is kinéző) Melody lámpák. Ezen kívül a búrotok pozícióján, illetve pár  konnektor elhelyezésén is tudtam változtatni, de lényeges dolgokba már nem tudtam beleszólni (pl. konyhabútor elosztása). Ami még probléma volt, hogy bizonyos okokból nem lehetett használt dolgokat venni, mert nem hozta volna el senki, sőt még a boltok közül is szinte csak az ikeából lehetett válogatni, mivel nem volt ember és kocsi, viszont kiszállításra nem akartak költeni. Így ami nem ikea, az Jysk, illetve H&M, és bár mindegyiket nagyon szeretem, de kicsit bánt hogy nem annyira egyedi az összhatás mint mikor van lehetőség több forrásból beszerezni a bútorokat és kiegészítőket.

Így történt hát az, hogy kiválasztottam a falszíneket, átnéztem a bútorlistát, összeszedtem a falra a képeket, levezényeltem a takarítást, SATÖBBI (ez az a rész amit inkább nem részletezek, mert csak nyavajgás lenne belőle).

A falra a képeket részben ingyen stockfotós helyekről, másrészt egy CSODÁS blogról, a Történetek képekkel-ről szereztem. A fotós barátnőm anyukája, aki Magyarországot járva kapja le a szebbnél szebb pillanatokat. Mindenképp nézzétek meg! 🙂 Ebben a lakásban nem annyira látszanak a fotókon, de a másik, kisebb lakásfélben látványosabb lesz a dolog.

A végeredménnyel azonban nagyon elégedett vagyok (és úgy tűnik, a vendégek is). Az első és az utolsó képek között egy hónap telt csak el, amely alatt nagyon sok apró feladatot, javítást kellett még megoldani. Az utána állapot fotóit nem én, hanem hivatalos Airbnb-fotós készítette (ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert néhol torzít a kép, ami nekem fotóesztétikai szempontból nem tetszik, plusz nyilván nem akarok egy szellemi tulajdont sajátként feltüntetni mikor nem az).

Hogy tetszik? Nagyon érdekelnek a vélemények 🙂
Ha tetszik, kövessétek a blog Facebook oldalát is, hogy nem maradjatok le az újdonságokról! 🙂

img_6461

img_6462

img_6463

img_6464

img_6467

img_6468

img_6471

img_6472

img_6474

04aa05cf-d257-45ee-ae68-6d07f78f25f4

5d6850e0-5370-4c52-b454-6485141627c8

6b8c1aa0-13bf-46ec-a89c-5798ee2a0fa3

7a9ec0ec-54a9-4e30-b3a1-6dcf9b0ca1cb

8ef76387-b444-4354-a2e0-606b49431ba7

9a9724a4-433e-49b7-90d8-788714a59252

17f17abc-06fc-42a9-af38-8cdf7982aa59

32e56b64-2ce7-4c42-b7a2-986ebb76838a

70aec6dc-b4ef-4682-a161-5eb4885f3ce2

280e5e28-4e1f-40e0-936d-3c7587bb3f8f

914a174a-8c67-4142-a2b6-4482773ffa1b

989a01c3-eeaf-477f-a196-0f92bfe2486c

9401eddd-61d3-43f1-bd3a-0c889397a8c8

101739fa-4646-4087-897a-552afba6fe28

11218000-d6c4-4036-b411-ee47ecc1d450

a0cc17d4-40b1-44c3-b205-69e48944354e

adac1001-0b9f-48ff-af79-fd97e2fe316f

c501e019-a483-4159-9ab1-0281d2ee5fba

e3e80916-1621-476c-b347-00e916ca629a

e4fca4f8-298e-4f48-9b91-d0c10768dfa7

f8a469dd-962f-4d01-8681-1c8f86055fdc

f785d11d-03e1-4d2f-805a-16432acca42d

f5185ff3-5047-47b7-a91e-3803236ab5f3

img_7284

Kövessétek a blog Facebook oldalát is, hogy nem maradjatok le az újdonságokról! 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Katalin Cséfalvay says:

    Nagyon klassz lett a lakás! Tetszik a fehér-türkiz szín és forma játék. Köszi a kedves ajánlást 🙂 !


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!